A nagy sportválasztó - lányoknak

A mai világban már megszokottak a nők a futballpályán, a ringben és a vízilabdások között is. A vívásban vagy egyéb labdajátékoknál a női versenyek szinte egyenjogúnak számítanak a férfiversenyekkel. A most taglalt sportágak között is szerepel olyan, amit fiúk is választhatnak, de a legtöbb ember számára ezek említésekor többnyire a hölgyek jutnak az eszünkbe.
(FÉBÉSZ - Teszt Plussz Online)

SZERTORNA, RSG, MŰUGRÁS
A kisgyerekeknél ez a sportág viszonylag olcsó, hiszen az általunk megkérdezett egyesületnél csak a tornaruhát és a terembérletet (6000 Ft) kell kifizetni. A ritmikus sportgimnasztika (RSG) esetében a kiadás bővül néhány eszközzel (szalag, karika, labda, kötél, buzogány). Ugyanakkor ezek ára nem horribilis. Ezen felül maximum a versenyre való utazás költségét kell összedobni a szülőknek.

Tornadressz kell a műugróknak is, akik a szárazföldi edzésen ebben gyakorolnak. A sportuszodában működő Rugóláb SE-nél, ha a szülő heti két alkalommal viszi gyermekét edzésre, úgy több, mint 12 ezer forintot fizet, de heti három edzéssel (15 ezer Ft) az egy alkalomra jutó költség csökken.

VERSENYTÁNC
Ha nem is klasszikus sport a versenytánc, de szinte minden kislány szereti, hiszen szép díszes ruhában, kecses mozgásukkal varázsolhatják el közönségüket. Ez azonban nem egy olcsó mulatság, hiszen egy gyerekpárosnak az egy óra edzés egy magántanárnál minimum 5000 forint, de ha egy neves olasz tánctanárra van igénye a gyereknek, úgy több tízezer forintot is otthagyhat a szülő egy óráért. Versenyre készülve ez hétvégenként akár 3-4 órás edzést is jelenthet. Akinek az egyszerű csoportos tánc is megteszi, az „mindössze” 4-6000 forintba kerül havonta. Persze ez még csak az edzés! Ehhez jön hozzá a gyermek utaztatása a versenyekre, plusz a fellépőruha, ami több tízezer forint is lehet. Korosztályok szerint szigorú az előírás a cipő sarokméretétől kezdve a ruha kivágásáig, a strasszoktól a sminkig. Az öltözködést ebben a sportágban a bírók nagyon komolyan veszik. Így előfordulhat, hogy egy versenyző több hétig készül egy versenyre, a szülő több tízezer forintot beleöl a felkészülésbe, a fél országot átutazza, de a versenybíró nem engedi a gyermeket versenyezni, mert hibát talál a ruháján.

LOVAGLÁS
Minden bizonnyal az egyik legdrágább sport, a ma oly nagy népszerűségnek örvendő lovaglás. Ha valaki csak egy órácskát szeretne lovagolni, az minimum 2000 forintba kerül, de oktatóval akár 5000 forintos tarifával is találkozhatunk. Ha hobbiszinten űzi a gyermek ezt a sportágat, akkor nem kell neki felszerelés, csak az óradíjakat kell kifizetnie és még kobakot (sapkát) is adnak neki. Ellenben, ha komoly tervei vannak a sportággal, a szülőknek jelentős anyagi áldozatot kell hozniuk. Ha például olyan lovat szeretne gyermeke alá, amelyik a hazai OB-I-es versenyen is eséllyel indul, akkor közel tízmilliós befektetésre van szükség. Ám akkor még csak egy lova van. Nem etette, itatta, szállította, és nem bérelt neki helyet. Az általunk megkérdezett gyermekversenyző korábban csak hobbiszinten lovagolt, de mintegy öt éve már versenyszerűen foglalkozik a sportággal. Csak a havi bértartás 70 ezer forint, ez a napi három etetést (széna), és a ló alapszintű ápolását tartalmazza. A különböző vitaminokról, étrend-kiegészítőkről és az állatorvosi ellátásról már a versenyzőnek kell gondoskodnia. Emellett a versenyekre is el kell jutni. Egy ló szállítására alkalmas kocsi bérlése 7-8 ezer forint, ezért a legtöbben inkább vesznek sajátot, mert úgy olcsóbb. Több napi ott-tartózkodás esetén az állat szállásáról is gondoskodni kell. Mindehhez jön még a párezer forintos startíj, a versenyző ruhája (ing, zakó, nadrág, csizma, bukó, nyereg) is, ami márkától függően legalább 40-60 ezer forint.

SZINKRON- VAGY MŰÚSZÁS
Abszolút női sportág a műúszás, de a sportágban dolgozók szerint leginkább az anyagi áldozatok miatt kevesen választják. Egy kezdőnek is minimum 10 ezer forint a havi díja. Ez azonban csak az uszodabérletet és az edző díját tartalmazza. Ha a gyerek tehetséges, az heti öt napot jelent, naponta akár 4 órás edzéssel is (1 óra szárazföldi, 3 óra vizes-tréning.) Ennyi edzés mellett esetleg már magántanárt kell fogadni, hogy a gyerek az iskolában is lépést tarthasson. A kűrruhát szintén a szülők fizetik. A szólóruha sokkal drágább, mint ha párosnak, vagy csapatnak varratnak. Egy szólóruha akár 20 ezer forintba is kerülhet. E sportágban kevés a szponzor, így a szülők állják az egyéb költségeket (utazás, szállás, étkezés) is.

KORCSOLYA
A lányoknál sem hagyhatjuk ki a téli sportokat, számukra azonban inkább a korcsolyázást tudják elképzelni a féltő apukák. A budapesti Pólus Centerben működő Engi Klári-korisuliba a teljesen amatőrök is mehetnek, és első alkalommal még korcsolya sem kell, mert kölcsönözni is lehet. Ha tetszik a gyereknek, és járni akar, úgy a korcsolya mellett máris szükség van vízálló nadrágra, dzsekire és kesztyűre is. A tanfolyam ára óránként 1500 forint, de lehet venni négy alkalomra szóló bérletet 5500, illetve tíz alkalomra valót 9000 forintért. Ugyanakkor azért ajánlják a bérletet, hogy a gyerek is érezze a felelősséget. Járnia kell, mert a szakemberek szerint is minimum fél év gyakorlás kell ahhoz, hogy a jégen magabiztossá váljon. Jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy egy jó versenykorcsolya 100 ezer forintnál kezdődik!