Egy tavalyi európai felmérés szerint négy magyar ember közül hárman nem tudnak megszólalni az anyanyelvükön kívül más nyelven. Az eredmény már-már közhelyszámba megy, miközben ma már szinte lehetetlen munkához jutni valamiféle nyelvtudás nélkül.
(FÉBÉSZ - Teszt Plussz Online)

A harmincas évei vége felé járó, illetve a negyvenes-ötvenes korosztály és az idősebbek számára a nyelvtanulás nem volt automatikus alapkövetelmény az iskolai éveik alatt, ezért sokan felnőttként kényszerülnek tanulásra adni a fejüket. Ehhez rengeteg nyelviskola áll rendelkezésre, talán túl sok is. Megpróbáltunk utánajárni, milyen szempontok alapján érdemes választani, és milyen jogok illetnek meg bennünket a nyelviskolákban. Ehhez Sipos Júlia, a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) főtitkárának – valaha gyakorló nyelvtanár - segítségét kértük.

A nyolcvanas években csupán néhány nagyon jó nyelviskola működött Magyarországon, ezért vált profittal kecsegtető üzletté az iskola-alapítás. A munkaerőpiac megkívánta, hogy egyre többen beszéljenek külföldiül, ezért a kilencvenes évekre már számtalan új nyelviskola jött létre. Akkoriban még nem volt állami szabályozás, a korai kapitalizmus jellemezte a felnőttoktatási piac viszonyait. Az első felnőttképzési törvényt 2001-ben fogadta el az országgyűlés. A 2001. évi CI. törvény szerint az állam mindenki számára biztosítja a felnőttképzésben való részvételhez jogot. E törvény szabályozza a felnőttképzési, illetve a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatási és igazgatási tevékenységet, valamint a felnőttképzés intézmény- és támogatási rendszerét.

SZAKMAI SZEMPONTOK
Az 1992-ben létrejött Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) független szakembereken keresztül ellenőrzi és minősíti a nyelviskolákat az egész országban. Saját minőségbiztosítási rendszert dolgoztak ki, melynek alapvető része, hogy óralátogatások során 25 eltérő szempont szerint vizsgálják a tanárok órai munkáját. Minden egyes szemponthoz a megfelelőséget objektíven meghatározó leírás tartozik. Ezek alapján egy négyes skálán értékelik pl. az óravázlatokat, a csoportdinamikát, a tanár-csoport-megfelelőséget, a tanárok nyelvi és módszertani felkészültségét. Így például értékelik azt, hogy mennyire beszélnek szabatosan, példáik mennyire meghatározóak, milyen a tanár-diák beszédidő aránya, a kérdezési technika, a hibajavítás módja, és többek között azt is, hogy milyen a tanárok testbeszéde, gesztusai.

A nyelviskolába betérő jelentkezők számára persze nem adatik meg az ilyen részletes tájékozódás lehetősége, ezért fontos, hogy az egyesület egyben információs központ is legyen, s így segítséget kínáljon a nyelvtanulóknak.

Az elmúlt években csökkent a nyelviskolában tanulók száma, azonban sokkal céltudatosabb diákok jelentkeznek oktatásra. Bele akarnak szólni, hogyan tanítsák őket, motiváltabbak, és valóban használható nyelvtudáshoz kívánnak jutni. Sokak és egyre több tanuló számára fontos a szakmai nyelv elsajátítása. Sajnos, sok rossz, felkészületlen nyelvtanárral találkozunk az oktatás különféle színterein. Sipos Júlia szerint azokban a nyelviskolákban, ahol a próbatanítást is magába foglaló tanárfelvételi eljárást követően alkalmazzák a nyelvtanárokat, ma már csak minden huszadik (!) felel meg a szakmai követelményeknek.

ESZKIMÓ ÜGYNÖKÖK
A „több az eszkimó, mint a fóka” madáchi szállóige a nyelviskolákra is vonatkozik. Ezért sok intézmény telefon-marketingesekkel toboroz hallgatókat. A komoly meggyőzőképességgel rendelkező ügynökök házhoz mennek, sokoldalas, rendszerint csak nagyítóval olvasható szerződést tesznek a tétovázó elé, miközben gyors tanulást, hasznosítható nyelvtudást ígérnek. Gondolkodási időt nemigen hagynak, a rendkívüli lehetőséggel csak azonnali döntés esetén kecsegtetnek. Egy az egyesülethez forduló nyugdíjas tanulóval előfordult, hogy egyszerre több kurzusra szerződtek vele, s így több százezer forint részletekben való kifizetését vállalta aláírásával. Miután rájött, hogy nem azt a szolgáltatást kapta, amelyért fizetett, megpróbált elállni a szerződéstől, amelyben persze rögzítették, hogy meghatározott időn belül meggondolhatja magát, ám az első tanítási órát a kikötött időintervallumot követő időszakra szervezték. Így juthatott odáig az ügy, hogy a nyelviskola perelte be őt, mert nem fizette a részleteket. A szövevényes történet cikkünk írásakor bírósági szakban tart.

Egy iskola sikerének fokmérője leginkább a visszairatkozók száma, bár a lemorzsolódásnak sok oka lehet. Ha valaki bekerül egy csoportba, de nem találja megfelelőnek az oktatást, valamit magára adó iskolában a tanár, a diák, és a szakmai vezető megbeszéli, majd igyekeznek orvosolni a problémát. Ha mégsem jutnak közös nevezőre, az intézmény inkább visszaadja a jelentkező pénzét. Ne feledjük: az iskola célja, hogy a tanuló éveken át oda járjon, és egy olyan intézmény, amely tanítani akar, nem csapja be a hallgatót, mert egy elégedetlen diák százat visz el.

SOK BÁBA KÖZT ELVÉSZ A GYEREK
Ma a nyelvoktatásnak nincs valódi fogyasztóvédelme. A nyelviskolákat elég bejelenteni, és a bejelentés pillanatától képezhetik a jelentkezőket. Felügyeleti szervezeteik a Regionális Munkaügyi Központok, amelyek bírságolhatnak és el is tilthatnak, de erre ritkán kerül sor. Döntésük megtámadható a bíróságon, és az eljárás ideje alatt az eltiltást felfüggeszthetik. Ezenkívül a Kereskedelmi Iparkamarához fordulhat a reklamáló, és panaszt tehet a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban is. Szinte lehetetlen azonban megítélni az ígért és a megvalósított szolgáltatás minősége közötti eltérést, hiszen nincs olyan jogszabály, amely pontosan előírja, milyen követelményeknek kell megfelelniük. Tehát alaposan tájékozódjunk, mielőtt beiratkozunk valahová, szánjunk némi időt és energiát az informálódásra, érdeklődjünk ismeretségi körünkben – a szájhagyomány a legjobb szűrő −, böngésszünk szakmai honlapokat, és ne írjunk alá apróbetűs szerződést, olyat, amelynek minden pontját nem gondoltuk végig.

JÓTANÁCSOK A JELENTKEZŐKNEK
A NYESZE érdekvédelmi szervezet, nem hatóság, ezért szolgál praktikus tanácsokkal a leendő nebulók számára. A nyelvtudáshoz 5 alapkészség szükséges: beszéd, írás, olvasás, hallás/beszédértés, és a közvetítés, azaz a fordítás. Elsődleges, hogy aki valamilyen szinten tudja az adott nyelvet, ragaszkodjon a szintfelméréshez (hivatalos nevén előzetes tudásmérés), és ahhoz is, hogy az írásbeli felmérésen ne csak tesztet kelljen kitöltenie, hanem a szövegértést, szövegalkotást is vizsgálják. Fontos, hogy szóbeli vizsga is legyen, bár ez meglehetősen időigényes, ráadásul komoly tapasztalatú nyelvtanárokat igényel. Hasznos rákérdezni, hogy az iskola figyelembe veszi-e az ünnepnapokat, miként pótolja az elmaradó órákat, és hogy hol és hogyan lehet a tanfolyam során használt tananyaghoz hozzájutni. Érdemes résztvenni megfigyelőként egy tanórán, megnézni a tantermet. Sokat elárul egy iskoláról az idegen nyelvű könyvtára is. Nem elhanyagolható tájékozódni a maximális csoportlétszámról (jellemzően legfeljebb 7-8 fős csoportok indulnak), és arról, hogy milyen nyelvtudással rendelkező tanulók kerülnek egy csoportba. Meg kell győződni arról, hogy az iskola milyen módon ellenőrzi a nyelvi fejlődést a tanfolyam során, és teremt-e lehetőséget az esetleges lemaradóknak a felzárkózásra. Lényeges megtudni, milyen felkészültségű tanárok vezetik a tanfolyamokat és, hogy az iskola ellenőrzi-e a tanárok munkáját. Bölcs dolog tájékozódni arról, hogy mi a teendő, ha bármilyen kifogás merül fel a tanfolyam során. De mindenekelőtt: a szerződéskötés törvényi feltétel. A felnőttképzési szerződésnek tartalmaznia kell mindazt, amit a törvény előír: árat, szintet, óraszámot, maximális csoportlétszámot, a helyszínt, és benne foglaltatik az ún. „kimeneteli követelmény”is.