Biztonsági kamerák
Truman Show az egész világ?
Kamerák. Oly mértékben behálózzák életünket, úgy hozzátartoznak hétköznapjainkhoz, hogy lassan már észre sem vesszük őket, annyira megszokottá váltak. Őrzik otthonunkat, védik köztereinket, jelen vannak munkahelyünkön, bevásárlásunk során, szabadidős tevékenységünknél, figyelnek minket úton-útfélen, éjjel és nappal, mindig és mindenütt.
(FÉBÉSZ - Teszt Plussz Online)
Akár főszerepet is játszhatnánk egy tudtunkon kívül forgatott, maratoni hosszúságú valóságshow-ban. Mint Truman Burbank, a filmbéli figura.
Magyarországon a kamerák és kamerarendszerek telepítését, felhasználását, és az általuk előállított információ kezelését igen szigorú törvény szabályozza. Emellett az adatvédelmi biztos általános érvényű megfogalmazása is azt az állásfoglalást tartalmazza, mely szerint a kamerás megfigyelés elterjedése egyértelműen a magánszféra zsugorodásával jár.
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései alapján valakinek a képmása vagy a róla készített felvétel személyes adatnak, tárolása adatkezelésnek minősül, ezért ilyen tevékenység – kifejezett törvényi rendelkezés hiányában - kizárólag az érintett hozzájárulásával végezhető. Térfigyelő kamera csak a saját tulajdonban álló ingatlan megfigyelésére telepíthető, és az ingatlan bejáratánál egyértelmű felhívást kell elhelyezni, mely jelzi annak meglétét. Magánszemély közterületet (járda, tér, stb.) nem tarthat megfigyelés alatt, arra csak a külön jogszabályban felhatalmazott szervezetek (rendőrség, közterület-felügyelet) jogosultak.
Az adatvédelmi biztos következetes gyakorlata szerint semmilyen esetben sem lehet öltözőben térfigyelő kamerát alkalmazni, hiszen az ilyen berendezés működtetése súlyosan sértené az ott tartózkodó állampolgárok személyhez fűződő jogait. Amennyiben már készült jogellenesen ilyen felvétel, azokat törölni kell.
A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény, sem más jogszabály nem ad felhatalmazást tömegközlekedési eszközökön történő kamerás megfigyelésre. Lehetőség van viszont arra, hogy a gépjármű vezetőjének környezetében kamerát helyezzenek el, ha ahhoz − megfelelő tájékoztatás birtokában és önkéntesen – az érintett a hozzájárulását adta.
SÉRELEM ESETÉN
Ha valaki személyiségi jogait sérelem érte, az érintett fordulhat az adatvédelmi biztoshoz, illetve bírósághoz. (Az adatvédelmi biztos a panaszokat minden formában fogadja, így lehetőség van e-mailben - adatved@obh.hu -, postai úton -1051 Budapest, Nádor u. 22.-, valamint személyesen, az ügyfélszolgálaton keresztül benyújtani a beadványt.) Személyhez fűződő jogának megsértése címén bírósághoz is fordulhat, és követelheti a jogsértés megállapítását. A keresetben kérheti a jogsértés megszüntetését, az így készített felvételek megsemmisítését, de elégtételt, kártérítést is, ha a felvételt a hozzájárulása nélkül készítették, vagy a készítésről nem, vagy nem megfelelően tájékoztatták, illetőleg ha a felvételt nyilvánosságra hozták.
A kamerafelvételek kezelésével, kiadhatóságával kapcsolatban korlátozás nélküli adatkérésről semmilyen esetben nem lehet szó, hiszen még az arra felhatalmazott szervek esetében is kizárólag a vonatkozó törvényben meghatározott feltételek mellett lehetséges a felvételek beszerzése. Az érintett hozzájárulásának hiányában az elkészült felvételeket csakis olyan szervezeteknek, hatóságoknak, személyeknek lehet kiadni, továbbítani, melyek törvényi felhatalmazás alapján kérik ki azokat. Ilyen szervezet egyebek mellett a nyomozóhatóság, a polgári, illetve a büntetőeljárás során eljáró bíróság, melyek a feladatuk teljesítéséhez szükséges mértékben jogosultak megismerni személyes adatokat, így kép- és hangfelvételeket is - tájékoztatta lapunkat Mészáros Katalin, az adatvédelmi biztos sajtóreferense.
A munkahelyi megfigyelésről
Dr. Jóri András adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint a munkáltató a munkahelyen a munkavállaló megfigyelésére, illetve munkahelyi magatartásának ellenőrzése céljából nem működtethet kamerát. Ugyanakkor vagyonvédelmi célból, vagy élet és testi épség, továbbá nagy értékű anyagi javak védelme céljából igen. Erre azonban csakis akkor kerülhet sor, ha az valóban indokolt, és a munkavállaló ehhez önkéntesen, a megfelelő tájékoztatás birtokában előzetesen hozzájárult. Tehát az említett céllal munkahelyen nem helyezhető el kamera olyan helyiségekben, amelyekben állandó munkavégzés folyik, ebből következően nem működtethető irodákban és egyéb munkahelyiségekben. Semmilyen célból nem lehet olyan helyiségbe kamerát telepíteni, melyet a munkavállalók munkaközi pihenőjének eltöltésére jelöltek ki, nem megengedett továbbá kamerát elhelyezni öltözőkben, illemhelyiségekben, zuhanyzókban.
EGY KIS KAMERAISMERET
Az analóg kamerákkal szemben, melyek a videojelet koaxiális kábelen keresztül adják tovább, az elmúlt években tért hódító IP (Internet Protokoll) kamerák egy számítógépes hálózathoz, illetve hálózatokhoz kapcsolódnak − vezet be a kamerák világába Molnár János, az I-Sec Biztonságtechnikai Kft. technikai munkatársa. Az IP kamera éppúgy rendelkezik objektívvel és érzékelővel, mint analóg társai, de az élő és a rögzített kép a világháló jóvoltából bárhonnan megtekinthető, és a célnak megfelelően kezelhető. A kamera − típustól függően − akár távolról is irányítható.
Kamera segítségével lehetőség van folyamatos, valósidejű élőkép-figyelésre, de a képet rögzíthetjük, tárolhatjuk is. A régebben használt VHS kazettákat mára már felváltotta a minden szempontból korszerűbb célhardver, melyen belül merevlemezre (winchesterre) történik a rögzítés.
A kapott kép minősége szempontjából az egyik legfontosabb részegység az objektív. Gyakori hiba, hogy a kamerák kiválasztásakor az objektív felbontóképességét (vonalpár/mm) figyelmen kívül hagyják. Könnyű belátni azonban, hogy amennyiben a kapott (rögzített) kép nem megfelelő minőségű, a célszemély nehezen, vagy egyáltalán nem lesz beazonosítható. Napjainkban a képalkotó eszközök (kamera) felbontóképessége még nem minden esetben éri el a megjelenítő eszközök (LCD-monitor) felbontóképességét. A fejlesztések tendenciája a magasabb pixelszám irányába mutat, ami viszont nagyobb sávszélességet követel. Járható út lehet ez esetben a tömörítési eljárások további korszerűsítése is.
A kiválasztás során a célnak megfelelően választhatunk beltéri és kültéri, fekete-fehér és színes, nappali és nappali-éjszakai üzemmóddal (Day/Night) rendelkező kamerát. Az UV-sugarak torzításának elkerülése érdekében utóbbiakat UV-szűrővel is ellátják. Éjszaka, amikor a fényviszonyok következtében a képalkotás egyébként nem lenne megfelelő, egy beépített speciális egység a lencse elől az UV-szűrőt elhúzza, átvált fekete-fehér üzemmódba, ezáltal már értékelhető fekete-fehér képet kapunk.
A compact kamerák konzollal egybeépített, egyszerűen felszerelhető kamerák. Az éjszakai üzemmódra is alkalmas típusok az emberi szem számára nem érzékelhető infravörös fénysugarakat bocsátanak ki, ezzel kedvezőtlen fényviszonyok mellett is kielégítő képminőség érhető el.
A box-kamerák beltérbe és kültérre egyaránt szerelhetők. Beltérben egyszerű konzollal, kültéren kameraházba elhelyezve rögzíthetők a falra. A mennyezetre is telepíthető dome-kamera félgömb alakú, sötétített vagy víztiszta borítású burkolattal rendelkezik. Speed-dome változata vízszintesen 360 fokban, függőlegesen 180 fokban pásztáz. Elsősorban közterületen alkalmazzák, de nagyobb belső terek figyelésére is ezeket használják: ilyenek például a repülőterek várócsarnokai és a bevásárlóközpontok. A Speed-dome kamera számára úgynevezett túraútvonal is kijelölhető, és különlegessége, hogy a programozott 512 preset-pozíció bármelyikébe 400-600 fok/másodperc fordulási sebességgel képes beállni.
A beltéri kamerákkal szemben a kültéri kamerákat hűtési és fűtési funkcióval ellátott házban helyezik el. Választhatók vandálbiztos kivitelben is, hiszen külső használatnál előnyös, ha ellen tudnak állni különféle rongálási kísérleteknek.
Intelligens kamerák
Az elképesztő ütemű technikai fejlődés eredményeként ma már seregnyi kiegészítő detektor (érzékelő) létezik, mellyel az eredeti alkalmazási-felhasználhatósági szféra jelentősen szélesedett. A szabotázs elleni védelem (a kültéri kamera rongálás, letakarás, lefújás elleni védelme), a privátzóna-kitakarás (az ellenőrizni nem kívánt terület elfedése), az elforgatás, a mozgás- és tömegérzékelés, a belépési irány érzékelése, a sebességérzékelés (közlekedésbiztonság) a mindennapokban is alkalmazott, közismert funkció. Az eltűnt és elhagyott tárgy érzékelése (terrorcselekmények elleni védelem reptereken és közterületeken), az emberszámlálás (azonnali adatszolgáltatás egy objektumon belüli személyek számáról tűzvédelmi, katasztrófavédelmi helyzetekben), az intelligens mozgáskövetés, vagy például a nem- és kormeghatározás (!) már speciális szolgáltatások.
Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy a felsorolt intelligens funkciók nagy része magyar találmány: a csúcsminőséget képviselő Intellio kamerák sajátossága, hogy ezek már a kamerába integráltan jelennek meg, és a hálózatba kizárólag akkor történik képtovábbítás, ha a detektor a program szerinti intelligens funkciónak megfelelő eseményt érzékel. Ez megnöveli a hálózati sávszélesség kihasználhatóságának hatékonyságát is, és jelentős tárolókapacitás-csökkentést tesz lehetővé.
BUKTA VAN, BABÁM!
A kamerák speciális csoportját képezik a rejtett kamerák. A technikai fejlődés eredményeképpen egyre kisebb méretű, egyre jobb képminőséggel rendelkező amatőr, félprofesszionális és professzionális eszközök is beszerezhetők, akár az internetről is. A korábban James Bond-i privilégiumnak számító, gomblyukba helyezett, napszemüvegbe, öngyújtóba, tollba beépített minikamerák bizonyos csoportjának felhasználási körét a törvények szigorúan szabályozzák.
A házastársi bizalom időszakos vagy tartós megrendülése gyakorta vezethet különleges kontroll-eljárások alkalmazásához. Ennek legolcsóbb és legegyszerűbb eszköze szintén egy minikamera célorientált elhelyezése lehet, de előfordulhat olyan eset is, hogy a féltékeny férj vagy feleség egyszerűen egy GPRS-alapú nyomkövető egységet helyez hitvese gépjárművének alvázára.
Nem állandóan használt objektumok, hétvégi házak védelméhez ajánlottak a memória-kártyával ellátott, mozgásérzékelővel kombinált mobilkamerák. Ezek csak akkor rögzítenek képet, ha az objektív mozgást érzékel. A rögzített jel GPRS adathálózaton keresztül jut el a felhasználóhoz.
Magántulajdon (családi ház, nyaraló, garázs, stb.) védelmére történő telepítés során gyakorta felmerül a láthatóság kérdése. A meghívóval nem rendelkező, tisztességtelen szándékú látogatók ugyanis alapvetően két kategóriába sorolhatók: egyesek számára a kamera nélküli, illetve a nem láthatóan elhelyezett kamerákkal védett objektum látványa nagyfokú bátorítást ad, míg akadnak, akikre a feltűnően, jól látható helyen (például utcafronton) elhelyezett eszközök hatnak mézesmadzagként, feltételezvén, hogy egy kamerarendszer jelenléte bizonyára nagy értékű vagyontárgyakra utal.
A TELEPÍTÉS ARANYSZABÁLYAI
A biztonságikamera-rendszerek telepítése szaktudást igénylő feladat. Az otthoni sajátszakállas, spórolós, barkács-jellegű kivitelezés helyett előzetesen több forrásból is tájékozódva forduljunk regisztrált, referenciával rendelkező szakemberhez, aki a védeni kívánt objektum sajátosságaiból kiindulva, számos egyéb szempont feltérképezésével (lakókörnyezet, kockázati elemek, stb.) az ingatlan külső és belső jellemzőinek felmérését követően ad tanácsot, javaslatot, és csak ezt követően kezd hozzá a kivitelezéshez.
A szakemberek egybehangzó véleménye, hogy a nagy áruházláncok által kínált szettek általában nem nyújtanak megfelelő minőséget, és az esetlegesen vonzó ár nem minden esetben hozza meg az elvárt eredményt. A jogszabályban foglalt garanciaidő ellenőrzése, a magyar nyelvű kezelőfelületek megléte a későbbiek során sok apró bosszúságtól és esetleges utánajárástól óvhat meg bennünket.
Új építésű ingatlannál már az építkezés elején gondoljuk át, kívánunk-e biztonsági kamerákat telepíteni, mert az utólagos kivitelezés, a hálózat kiépítése, a kábelezés szinte minden esetben pluszköltséggel, kellemetlenségekkel és technikai jellegű kompromisszumokkal jár. Utólagos kivitelezésnél sokan bíznak a vezeték nélküli rendszerek alkalmazhatóságában, de tudnivaló, hogy például egy 100 méteres kábellel telepített rendszer még mindig lényegesen olcsóbb, mint egy vezeték nélküli, nem beszélve a falazat, a födém, fémtárgyak és egyéb akadályok okozta esetleges terjedési nehézségekről − hangsúlyozza Molnár János.
A közrend szolgálatában
A főváros aluljáróinak biztonságáról a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztálya gondoskodik. A 2009 végén üzembe helyezett, a legkorszerűbb számítástechnikai háttérrel működő, Mosonyi utcai központú megfigyelőrendszer jelenleg 25 helyszínen, 257 térfigyelő kamerát foglal magában, de a közeljövőben harminchárom aluljáró ellenőrzésére bővül majd a rendszer.
A modern képelőállító, képmegjelenítő és képrögzítő eszközökkel ellátott központi figyelőszolgálat működésébe Pusztai Csaba alezredes, a Metró- és Vasútbiztonsági Osztály vezetőjének kalauzolása mellett mi is betekinthettünk.
A megfigyelőrendszer folyamatos élőkép-kontroll mellett funkcionál. Bármilyen szabálysértés vagy bűncselekmény észlelése esetén a diszpécserközpont riasztására a helyszínre kiérkező rendőrök intézkedését és a törvényi eljárás alapját az esetleges helyszíni tanúk mellett a rögzített képanyag adja. A diszpécserközpontban szolgálatot ellátó rendőrök munkája nagy figyelmet, összpontosítást és nem utolsósorban jó emberismeretet követel: a későbbi elkövető gyakorta a szokványostól eltérő mozgásával, nemegyszer öltözékével jóelőre felhívja magára a figyelmet. Ennek észlelése egyfajta rutint kíván, és nagyban hozzájárul az intézkedés gyorsaságához és sikeréhez.
A közrend szempontjából Budapest legproblémásabb csomópontjai a Nyugati téri és a Blaha Lujza téri aluljárók. A legjellemzőbb, törvénybe ütköző cselekmények a garázdaság, a lopás és a rablás. Emellett gyakori az engedély nélküli árusítás, a hajléktalanok sérelmére elkövetett bűncselekmények, továbbá a prostituáltak tevékenysége és a falfirkák (grafitik), de esetenként nincsenek biztonságban a rögzített szemétgyűjtők és maguk a biztonsági kamerák sem.
A 257 kamera képét egy központi teremben LCD-monitorok jelenítik meg. Egy adott területet sok esetben több kamera is figyel. A kamerarendszerek úgy vannak kialakítva, hogy bárki, bárhonnan érkezik, és bárhol távozzon is egy aluljáróból, mozgása méterről méterre pontosan nyomon követhető, személye a kiváló minőségű képet adó, távolról vezérelhető kameráknak köszönhetően könnyen beazonosítható.
- Munkánk szempontjából a legmozgalmasabb a 7 és 9 óra, délután a 16 és 19 óra közti napszak. Régóta érvényes tapasztalat, hogy a szabálysértések, bűncselekmények jelentős hányadát alkoholos befolyásoltság alatt követik el. A cselekmény észlelését követően azonnali riasztást tudunk adni a folyamatosan cirkáló térfigyelő, járőrkocsis kollégák felé, akik gyorsreagálású egységként rövid időn belül a helyszínre érkeznek. Huszonnégy órás megfigyelőszolgálattal, szükség szerint a Fővárosi Közterület-felügyelettel és a Metro Üzemigazgatósággal együttműködve végezzük munkánkat, az utazóközönség, az állampolgárok, valamint közterületi objektumok védelmében, a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében -összegezte munkájuk lényegét Pusztai Csaba alezredes.
ÁLKAMERA, A BETÖRŐ ÖRÖME
Ha vezeték nélküli rendszer telepítése az egyetlen megoldás, ne feledkezzünk el a rádióhullámok terjedésének sajátosságairól. Mivel a kamerarendszerek különböző frekvenciákon működnek, ezért olyan frekvenciát válasszunk, amit más, vezeték nélküli számítástechnikai hálózattal vagy eszközzel nem interferál. Amennyiben a kommunikáció nem titkosított, egy azonos eszközzel más személy is figyelemmel követheti kameráink képét.
Minden, magára valamit is adó hívatlan behatoló tisztában van azzal, hogy rögzített kép nélkül kockázatmentesen tevékenykedhet. Ha tehát a képrögzítő eszközt könnyen hozzáférhető helyen, mechanikai védelem nélkül helyezik el, az esetek legnagyobb részében az elkövető a „munka” utolsó fázisaként megrongálja, vagy nemes egyszerűséggel magával viszi azt.
Több áruházlánc kínálatában találhatunk ezer forintos nagyságrendben álkamerákat. Ezek külsőre a megkülönböztethetetlenségig hasonlítanak az eredetire, sőt mi több, a forgalmazók külön, hangsúlyozottan feltüntetik, hogy még villogó LED-del és mozgásérzékelővel is rendelkeznek. Nos, ennek is ketten örülnek: egyrészt a vevő, aki ezen fellelkesülve rögvest megveszi azt, másrészt maga a betörő, aki viszont tisztában van azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy igazi kamerán sem villogó LED, sem pedig mozgásérzékelő nincsen…
Az utóbbi években egyre nő azon települések száma, ahol az ott lakók nyugalmának és biztonságának védelmét közterületen elhelyezett kamerarendszer szolgálja. Egyöntetű tapasztalat, hogy ezzel a módszerrel jelentősen visszaszorítható például a vandalizmus, a garázdaság, és csökkenthető a magántulajdont érintő bűncselekmények száma.
Sokoldalú felhasználhatóságuk révén a biztonsági kamerák elválaszthatatlan részei életünknek, a magán- és közszférának. Bármerre is járunk, bármit is teszünk, egyben biztosak lehetünk: valaki mindig figyel…