Szigorúbb szabályozás

Egy címke, mind’ felett!

Az Európai Unió 27 országában már az idén találkozhatunk az új típusú energiacímkékkel a boltokban. A jövő év második felére pedig már minden, bevezetésre kerülő hűtő-, mosó-, mosogatógép, valamint televíziókészülék kötelező érvényűen egy új, nemzetközileg egységes elrendezést követő energiapolitikai címkével ellátva kerülhet csak kereskedelmi forgalomba. 
(FÉBÉSZ - Teszt Plussz Online)

Az 1995-ben megjelent energiacímkét váltó új etikettel egyre többször találkozhatunk az üzletekben. Hogy milyen előnyökkel kecsegtet az energiacímke nekünk, vásárlóknak, és mik az új irányelv újdonságai, összeállításunkból megtudhatja.

A fogyasztók érdemi tájékoztatását tűzte ki célul az EU parlamentje 92/75/EC számú irányelvével, amelynek az energiapolitikai címkét köszönhetjük. A címkék, melyekkel elsősorban háztartási gépeken találkozunk, de híradástechnikai termékeknél, fényforrásoknál, sőt, gépjárműveknél (az Egyesült Királyságban 2009-től használt gépkocsiknál) is alkalmazott tájékoztató eszköz, elsősorban az egyes készülékek energiafelhasználásának hatékonyságát hivatottak ábrázolni egy, az ABC betűiből álló skálán. A skálán ’A’ betűvel a leggazdaságosabb (legkevesebb energiát fogyasztó), míg ’G’ betűvel a legkevésbé hatékony (gépkocsiknál kilométerenként a legtöbb széndioxidot kibocsátó) terméket jelölik. E kategóriák határait szigorúan lefektetett normarendszer szabta meg. A jelölést a fogyasztó által jól látható helyen kell feltüntetni, legyen szó eladásról vagy éppen bérlésről, üzlettérről, vagy internetes eladásról (web shopok).

BETŰK ÉS PLUSZOK
A lassan két évtizede megismert energiacímke és az A-G-ig terjedő energiaosztályozás igen hasznos támpontot nyújtott eddig is a tudatos fogyasztónak. Segítségével könnyen összehasonlíthatjuk a számunkra szimpatikus készülékek kapacitását, energiafogyasztását. Így például mosógépek esetében összevethettük az egyszerre kimosható ruhatöltet, az energiahatékonyság, a mosás hatékonysága és a centrifugálás/szárítás hatékonysága alapján a készülékeket, melyek közül az ’AAA’ osztályú volt a csúcs (az iménti sorrend szerint).

A másik népszerű háztartási gépünk, a hűtőgép esetében a címke a hűtő- és fagyasztórész űrtartalmán túl szintén tartalmazta a fagyasztó csillagos teljesítményét (1-4 csillag). Energiafelhasználás szempontjából az EU által 2003-tól az A+ és az A++ kategóriákkal bővített skálán határozták meg, mert a gyártók − pozitív értelemben véve − egyre „zöldebb” készülékei kinőtték az eredeti irányelvben rögzített értékeket.

A címkék és az energiaosztályok tehát beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Fogyasztói szemmel pedig duplán is jövedelmező jelenlétük: egyrészt hathatós segítségünk a választásban, mert lehetővé teszi számunkra a készülékek összehasonlítását, másrészt a gyártókat arra sarkallja, hogy még takarékosabb, még gazdaságosabb készülékekkel jelenjenek meg a piacon. Ez a tendencia pedig a borsos energiaköltségek okán pénztárcánknak különösen kedvező, és persze környezetünk megóvását is szolgálja.

SZEMLÉLTETŐBB, ÁTLÁTHATÓBB
A korábbi energiaosztályozási skálát az egyes készülékkategóriák szépen lassan kinőtték. Ugyanakkor új értékelési szempontok is felmerültek. Például a készülékek „készenléti” (nemzetközileg ismert nevén „stand-by”) üzemmódban mért fogyasztása, energia-felvétele is ilyen. Ez is egy évre vetítve jelentős tényező, minden családban. Ezen megfontolások, valamint az egyre gazdaságosabb, egyre modernebb technológiát képviselő masinák megjelenésére válaszként az Európai Unió 2010/30/EU irányelvében minden termékkategóriában megjelentek az A+, A++ és A+++ energiaosztályok, elősegítve ezzel az újabb, takarékosabb termékek bemutatását. A kategóriák normatív meghatározásába már az imént említett készenlétienergia-felvételt és egyéb, újabb tényezőket is beleszámítanak.

Szintén a szigorúbb szabályozás és a „zöldülés” jele a mosógépek – az imént már említett – hárombetűs osztályozásából a második betű elhagyása, mert a 3 kilogrammnyi vagy annál nagyobb töltetű mosógépeknek már kötelezően teljesíteniük kell az ’A’ osztály követelményeit, így a mosás hatékonyságának feltüntetése immár feleslegessé válik. A szárítás hatékonyságánál ugyanakkor van még mit fejlődni, magazinunk tavaly októberi tesztjében még számtalan, AAB-s modellel lehetett találkozni.

Formailag is megújult a címke. A szöveg helyett (mely okán eddig itthon sokszor két részből összeállított címkével találkoztunk), immáron kizárólag piktogramokkal találkozhatunk, mely az EU valamennyi tagországában egységesen informatív. A nemzetközi címkén lévő, kötelezően feltüntetendő piktogramok olyan adatokat jelölnek, mint a készülékek áram- és vízfelvétele (éves szinten, a készenléti móddal együtt), a konyhai- és mosógépek kapacitása (ruhatöltet, hűtőtérfogat borhűtők esetében a tárolható literek száma), teljesítménye (centrifugálási/szárítási hatékonyság vagy hűtési képesség a fagyasztóknál), valamint a zajkibocsátás. Az új szabályozás értelmében tehát termékcsoportonként teljesen egységes, megegyező formátumú, részben megújult tartalmú, „ráncfelvarrott” etikettel fogunk találkozni az EU valamennyi tagállamának boltjaiban.

HATÁRIDŐK, FELELŐSÖK
Az irányelv termékcsoportonként más határidőket szab meg az értékesítésben történő kizárólagos és kötelező alkalmazás tekintetében (táblázat), így a tavaly nyáron kihirdetett rendelet értelmében a hűtők és a televíziókészülékek esetében 2012. március 30-a, a mosogató- és mosógépek kategóriájában pedig 2012. április 20-a után, az újonnan forgalomba kerülő készülékeken hivatalosan már csak az új címkékkel szabadna találkoznunk a boltokban és az internetes értékesítési csatornákon. Ezeket követi aztán újabb, energiacímkével már eddig is rendelkező készülékkategória, amelynél az új EU-címkézés jóváhagyási folyamatánál tartanak.

Míg a címkén feltüntetett információk valóságtartalmáért a szállító (gyártó), úgy a megfelelő eladáshelyi tájékoztatásért a kereskedő a felelős. A fogyasztók érdekében ezen túl az energiaosztály feltüntetése minden olyan reklám- vagy bemutatóanyagban kötelező lesz, amely a termék árára, műszaki paramétereire vagy energetikai jellemzőire vonatkozó információkat tartalmaz.

Bevezetési határidők

 

Termékkategória

Az új címke önkéntes használata a szállítók részéről

Az új címke kötelező használata a szállítók számára

A kötelezettségek kötelező alkalmazása a promóció és a távértékesítés területén

Hűtőkészülékek

2010. december 20.

2011. november 30.

2012. március 30.

Bortároló készülékek

2010. december 20.

2011. november 30.

2012. március 30.

Mosógépek

2010. december 20.

2011. december 20.

2012. április 20.

Mosogatógépek

2010. december 20.

2011. december 20.

2012. április 20.