Rokonértelmű elnevezések új értelmezése zavarhatja a fogyasztók tájékozódását

A várhatóan az év közepén életbe lépő magyartermék-rendelet tervezetét kettősség jellemzi. A bevezetésre váró három eredetjelölő kategória közül van, melynek egyértelmű megfogalmazásaitól valóban áttörést várhatunk, viszont például a „magyar” és a „hazai” szavak a jogalkotó szerint nem szinonim elnevezések.
(FÉBÉSZ - Teszt Plussz Online)

A különböző tartalommal megtöltött eredetjelölések egyik legfurcsább eleme: ha egy termék „hazai”, az nem „magyar”.

Fogyasztói és fogyasztóvédelmi oldalról vizsgálva a rendelet tartalmát, úgy véljük, a „magyar termék” jelölés követelményei megfelelőek és kellőképpen szigorúak. Igazodnak az eredeti szándékhoz, célhoz, és előreláthatólag az elvártak szerint leszabályozzák majd a mostani, kaotikus eredetjelölési gyakorlatot.

Meglehetősen lobbi-szagúnak, aggályosnak, sőt, a fogyasztók számára kimondottan megtévesztőnek tűnik azonban a másik két kategória („hazai termék” és „hazai feldolgozású termék”), elsősorban az elnevezések jelentése és értelmezhetősége miatt. Hosszas etimológiai elemzés nélkül: ha a „magyar” és a „hazai” (honi) szavakat jelentésükben összevetjük, nem szükséges sem értelmező szótár, sem szinonimaszótár ahhoz, hogy megállapítsuk, ezek rokonértelmű kifejezések, egyazon tartalmat jelölnek, és ezeket a köznyelv is ekképpen értelmezi és használja. Sőt: ha a mindennapos szóhasználatból indulunk ki, megítélésünk szerint a „hazai” sokkal inkább bizalmat ébresztő, a magyar érzülethez közelebb álló, mint a „magyar” jelző. Amennyiben a jogalkotói folyamat során a jogalkotók maguk is belegondoltak volna abba, hogy jó hangulatú vidéki reprezentációik alkalmával a házigazdák még véletlenül sem „magyar”, hanem „hazai” pálinkával és borokkal emelték látogatásuk fényét, talán most nem kellene ilyesfajta okfejtésekbe bocsátkozni.

Ha a rendelet a jelenlegi nomenklatúrájával napvilágot lát, sem a köznyelv, sem a szakzsargon nem használhatja tovább szinonimaként a „magyar” és a ”hazai” szavakat, mert azok tartalmilag teljesen más jelentést hordoznak majd. Kommunikációjában sem gyártó, sem kereskedő nem keverheti a két jelzőt: eztán ha valaki véletlenül úgy fogalmaz, hogy üzletpolitikája a hazai termékek támogatása, akkor már nem is magyar árukról beszél.

„MAGYAR” SZALÁMI, „HAZAI” HURKA, „HAZAI FELDOLGOZÁSÚ” KOLBÁSZ
A rendeletnek az eredeti tartalmához viszonyított módosítása, a „hazai” elnevezés bevezetése az általunk megkérdezett fogyasztók szerint is megtévesztő. Elsősorban élelmiszeripari termékeken adhat okot félreértelmezésre, és ezért helytelen vásárlói döntések meghozatalát eredményezheti. Mégha a rendelet tartalma széleskörű nyilvánosságot kap is, és valóban kellő tájékoztatással párosul, a vásárlók egy jelentős részéhez nem fog eljutni, így számukra a reklámokban, címkéken, termékeken megjelenő meghatározások félreértelmezhetők lesznek.

Az áruházban, az élelmiszerboltban a „hazai” májashurka, a „magyar” paprikásszalámi és a „hazai feldolgozású” parasztkolbászra rácsodálkozva, fogyasztó legyen a talpán, aki ez alapján a valódi szándéka szerinti vásárlói döntését meg tudja hozni. Tanácstalanság és negyedórás címkeböngészés, címkeértelmezés nélkül nagyobb valószínűséggel fogja választani a „hazai” megjelölésűt, noha a „magyarabb” terméket szerette volna kosarába helyezni.

Az érdekcsoportok lobbi-tevékenysége úgy tűnik, sikeres volt, pedig a jogszabály valódi nyertese a fogyasztó kellene, hogy legyen, nem pedig azok a gyártók és forgalmazók, akiknek termékei egy elhibázott szójátéknak köszönhetően továbbra is szabad utat kapnak, magyarként értelmezve jelenhetnek meg a boltok polcain, és szerezhetnek üzleti előnyt.

Nehéz lesz megbarátkozni a gondolattal: HA EGY TERMÉK HAZAI, AZ NEM MAGYAR.

AZ ÚJ SZABÁLYOZÁS VÁRHATÓ HATÁSAI A TANÚSÍTÓVÉDJEGYEKRE
Mint említettük, a vásárlónak kellő ismerettel kellene rendelkeznie, hogy ha eredetjelölést lát, tudja, védjeggyel, vagy mindössze az adott áruházlánc saját grafikájával van-e dolga. Tapasztalataink szerint a vásárlók nagy része, bármilyen magyareredet-jelölés láttán hazai (most még használhatjuk a két jelzőt szinonimaként) árura asszociál. A fogyasztó egy hipermarketben egyébként is sok időt tölt el, ezért sem módja, sem türelme nincsen alaposan szemügyre venni, egyszerű áruházi ábrát lát-e, vagy védjegyet. A „Magyar termék” védjegy a trikolóron szereplő „Magyar termék” felirattal kétségtelenül hátrányt szenved az egyedibb megjelenésű tanúsítóvédjegyekkel szemben, vagyis könnyebben összetéveszthető a kalózjelölésekkel. A védjegyek tulajdonosai számára ilyen szempontból is jelentős előnyökkel jár majd a jogszerűtlen jelölések megszűnése.

A magyartermék-rendelet rendkívüli, akár abszurdnak is nevezhető helyzetet teremthet: dacára annak, hogy a védjegyek a Magyar Szellemi Tulajdon Hivatalánál regisztráltak, a korábbi jogszabályi háttérre alapozott feltételrendszerük miatt az új rendelet életbe lépésével tartalmukban, megjelenésükben, jelentésükben egyaránt módosulhatnak, és a tulajdonosok alighanem kénytelenek lesznek átszabni védjegyszabályzatuk passzusait. A „magyar termék” új értelmezése következtében a védjegyhasználók köre szintén változhat, vagy akár korrekcióra szorulhat a védjegy elnevezése is.