Az élsport és a szabadidősport egymástól elválaszthatatlan kettőst alkotnak. Hosszútávon az élsport nem működhet eredményesen a nagy tömeget megmozgató szabadidősport nélkül, míg utóbbi számára húzóerőt jelentenek a nemzet legjobb sportolóinak eredményei a világversenyeken. Hogyan függ össze a sport e két területe, miért képesek erősíteni egymást, és milyen viszonyban állnak jelenleg Magyarországon?
(FÉBÉSZ - Teszt Plussz Online)

Az ideális sportnemzet víziójában egy képzeletbeli piramis alján helyezkednek el azok a fiatalok, akik megismerik a sportolás élményét, lehetőséget kapnak képességeik kibontakoztatására, majd egy hosszú kiválasztási folyamaton keresztül közülük kerülnek ki az élsportolók. Ugyanakkor e folyamat következtében sokkal többen esnek ki a rostán, mint ahányan bennmaradnak a rendszerben. Ők lesznek azok, akik a sport szeretetéért, kedvező hatásainak kamatoztatása érdekében felnőttként is tovább sportolnak, majd gyermekeiket is ilyen irányba terelgetik. A piramisrendszer akkor tartható fenn, ha a versenyből kieső réteg továbbra is megmarad a sport számára. A mindenkori sportpolitika feladata, hogy a piramis alját szélesítse, és a kiválasztási folyamat során a versenysportból kiesők minél nagyobb részét irányítsa át a szabadidősportba.

ÜZLETTÉ VÁLT
Hosszútávon a jelenlegi gazdasági berendezkedésben és finanszírozási helyzetben elképzelhetetlen, hogy a korábban megszokott sportsikereket szállítsák a magyar élsportolók. Illúziókat kergetnénk akkor, ha csak a magyar sportolók és edzők tehetségében, munkájának magas színvonalában – amelyek egyébként továbbra is jellemzik a magyar sportot – reménykedve várnánk, hogy hazánk ismét 7-8 aranyat szerezzen a következő olimpiákon. A sport üzletté vált, amelynek alapvető ismertetője, hogy komoly befektetés nélkül nem lehet eredményt elérni. Az elmúlt évtizedekben a magyar sportból, legfőképpen pedig a sportsikerek alapját képező utánpótlás-nevelésből hiányzik a befektetés.

Mindenképpen érdekes tény, hogy hazánkban az Eurobarometer felmérése szerint a sport iránti fő motivációt az egészségi állapot javítása, a jó fizikai állapot és kinézet elérése, és a megfelelő minőségű kikapcsolódás jelenti. Ennek ellenére kevesen sportolnak, azaz vagy csak a szűk, sportoló réteg van tisztában a sportból származó előnyökkel, vagy a többséget megakadályozza valami a szabadidős sportban. Amennyiben ez utóbbi az igaz, akkor joggal feltételezhetjük, hogy alapvetően gazdasági tényezők lehetnek a háttérben. Hogy is várhatnánk el valakitől, aki havi nettó 120 ezer forintot keres, hogy ebből még sportra is költsön, vagy ne vállaljon mellékállást, amivel szabadideje annyira beszűkül, hogy ha lenne is rá pénze, akkor sem tudna sportolni? Röviden és tömören: valószínűleg akkor fognak a magyarok többet sportolni, ha az általános életszínvonal emelkedik, és az állam is lényegesen nagyobb szerepet vállal a gyermekek sportoltatásában, ezáltal pedig sport-orientált szemléletmódjuk kialakításában.

MA MÉG LUXUS
Ha a sportnak ennyi a kedvező hatása, akkor mégis miért sportolnak ilyen kevesen hazánkban? Az okok közül tehát az egyik a háztartások nem túlságosan kedvező anyagi helyzete. Becslések alapján a magyar háztartások összes sportcélú kiadása a teljes kiadások mindössze 0,43 százaléka. Ez elenyésző!

Egy, az elmúlt évtizedet alapul vevő kutatás két klasszikus keresleti tényező (jövedelmek és árak) hatását elemezve arra jutott, hogy a magyar háztartások számára a sport luxusnak számít. Emiatt a jövedelmek 1 százalékos csökkenésére több mint 2 százalékos sportkiadás-csökkentéssel reagálnak. Ennek a fordítottja is igaz! Tehát a jelenlegi válságos időszak, amely az átlagpolgár jövedelmét meglehetősen kedvezőtlenül érinti, semmiképpen sem kedvez a sportra kiadott összegeknek. A kutatás szerint a kedvezőtlen tendenciát az is tovább erősíti, ha más termékekhez képest a sporttermékek ára 1 százalékkal drágul. Ez is 2 százalékos keresletcsökkenést eredményez.

Természetesen nem lehet csak gazdasági tényezőknek tulajdonítani az alacsony sportbeli aktivitást. Ezt ugyanis a rendelkezésre álló szabadidő mértéke, az iskolai képzettség szintje, az egyén foglalkozása, társadalmi helyzete is befolyásolja. Mindezek mellett azonban talán a legmeghatározóbb az egyén neveltetése, társas környezete. Az egyén sportolását alapvetően határozza meg a szülők sporthoz való hozzáállása! Hogyan várhatjuk a felnövekvő generációktól, hogy sportoljanak, ha a szülők sem teszik? Ugyanilyen jelentős a kortársak-barátok sportolása, buzdítása is. Igen fontos környezeti elem az iskola is. A testnevelő tanárnak főleg abban nagy a szerepe, hogy a gyermek megtalálhassa a számára megfelelő sportágat, és ezáltal megkedvelje a sportot.

ÁLLAMI SZEREPVÁLLALÁS
Sokszor nem a képességek, hanem az anyagiak hiánya akadályozza meg egy gyermek élsportolóvá válását. A szülők mellett az utánpótlás-nevelő egyesületek jó része is képtelen magára vállalni e költségek nagy részét. Így pedig a tehetségesnek mondott gyermekek esetleg nem képesek befutni azt a sportkarriert, amelyre egyébként képességeik alapján hivatottak lennének. Rosszabb esetben a gyermek teljesen eltávolodik a sporttól. Mivel az utánpótlás-nevelés nem rendelkezik olyan marketing- és reklámértékkel, amely a vállalati szektor számára vonzó szponzorációs lehetőséget kínál, ezért az államnak kellene ezen a területen kiemelt szerepet játszania.

A SZABADIDŐS SPORT HATÁSAI
Egyes felmérések szerint a magyar felnőtt lakosságnak mindössze 9 százaléka sportol olyan rendszerességgel és intenzitással, amelynek egészségvédő hatása van. A sportolók alacsony arányából adódóan a társadalom egésze is csekély mértékben részesül a rekreációs sport hozadékából, pedig ezek forintosítva is igen jelentősnek mondhatók. A sportolás a jobb egészségi állapoton, kevesebb megbetegedésen keresztül az egyén számára hosszabb egészségben eltöltött életet, a munkaerőpiacon tovább tartó aktív részvételt, kevesebb munkahelyi hiányzást – ebből adódóan munkabérkiesést –, magasabb munkavégzési hatékonyságot és jobb munkahelyi előmenetelt eredményez. Ha valaki megbetegszik a gyenge fizikuma miatt, az nem csak őt magát, de hozzátartozóit is sújtja, s betegségeinek finanszírozása jelentős terhet ró az állami egészségügyiellátó-rendszerekre is. Becslések szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetéséből 20-30 milliárd forint írható az elhanyagolt fizikai állapotból eredő betegségek számlájára. Ha sikerülne 10 százalékkal növelni a lakosság fizikai aktivitását, akkor kb. 3 milliárd forintot lehetne megtakarítani.