Nem minden piros, ami annak látszik!
Teszteltük a színes ceruzákat
Szülő legyen a talpán, aki eligazodik a ceruzák világában. Ugyanis a papír-írószer-boltokban ötféle márkát biztosan találhatunk, az áruházláncok polcain is legalább ennyit. Arról nem is beszélve, hogy mindegyik gyártó kínál különböző „extrákkal” ellátott változatot.
(FÉBÉSZ - Teszt Plussz Online)
Például hajlíthatót, szilánkmentesen törőt, könnyen hegyezhetőt, csúszásmentest, környezetbarátot, aquarellt. Milyet válasszunk, hol húzzuk meg a vonalat?
Sokan rajongunk a színes ceruzákért. Kicsik, nagyok egyaránt. Hol van már az az idő, amikor drága kincsnek számított a jó „színescerka”, amiből többnyire egyféle csomagot lehetett kapni a boltokban. Ehhez képest ma már nem kell túl sokat menni ahhoz, hogy többtucat, különböző márka számtalan változata között keresgéljünk. Éppen ezért, a legtöbb óvodában és iskolában a pedagógusok – gyakorlati tapasztalataik alapján – már konkrét márkákat javasolnak. Csak javasolnak, mert természetesen nem rendelkezhetnek a szülők pénztárcája felett, hiszen akárcsak a választékban, az árakban is óriási különbségek vannak.
Tesztelésünk során 24-féle, 12 színű készletet próbáltunk ki. A szakértőkkel összeállított szempontok alapján a tesztelésben általános iskolai rajztanár, óvónő, tanítónő és grafikus is részt vett.
LEGYEN TÉNYLEG SZÍNES!
A 12 színű készletből a hat leggyakrabban használt színt (feketét, barnát, pirosat, zöldet, kéket és sárgát) választottuk ki. A tesztelőknek huszonnégyszer hat léggömböt kellett kiszínezniük. Az elbíráláskor a következő szempontokat vettük figyelembe: színtelitettség, az átfedés minősége, hegyezhetőség, törésállóság. Ez utóbbinál a többszöri leejtés utáni hegyezhetőséget vizsgáltuk. Véleményeztük a készletek küllemét, csomagolását is, de ezt a szempontot a pontozásnál figyelmen kívül hagytuk.
Anélkül, hogy bármelyik szempontot lebecsülnénk, egy színesceruza-készletnél mégiscsak a legfontosabb az, hogy milyenek a színei. A piros mennyire valósághűen piros, a sárga vajon kellő mértékben élénk-e, és sorolhatnánk tovább. Az is lényeges, hogy milyen könnyen lehet vele dolgozni, színezni. Volt olyan márka, amelyiket bármennyire is rányomtuk a papírra, nem hozta meg a kívánt eredményt.
A táblázatban feltüntettük a gyártási/származási helyet, és az árat. Ez utóbbinál fontos megjegyeznünk, hogy az egész évben elérhető árat vettük figyelembe. Az árak iskolakezdés előtt nagyban eltérhetnek, az akciók miatt jelentős különbségek tapasztalhatók. Ekkor egyes készletek akár 50-100 százalékos árkülönbséggel is beszerezhetők.
Balesetveszélyes és mérgező ceruzák
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tájékoztatása szerint évek óta nem találtak mérgező anyagot tartalmazó ceruzákat. Az ellenőrzés folyamatos, mert a gyerekek előszeretettel rágcsálják a ceruzák végét.
A FELE JÓL MEGFELELT
Az összértékelés a vizsgált négy szempont figyelembevételével történt. A ceruzák nagy része kiválóan hegyezhető, és a töréstesztet is kiállta. Minden egyes ceruzát a többszöri „leejtés” után újrahegyeztük. Meglepően jó eredmény született: négy kivételével valamennyit újra lehetett hegyezni, nem tört darabokra a belseje.
A tesztelés során azt tapasztaltuk, hogy a piacon általában jó minőségű termékek kaphatók. Ezt támasztja alá a végeredmény is: huszonnégy ceruzából hat érdemelte ki a kiváló minősítést, tizenkettő, vagyis a tesztelt ceruzák fele jól megfelelt, három közepes és egy elégséges eredmény született. Azonban két termék megbukott, a teszt szerint mindkettő meglehetősen rossz minőségű.
Színtelítettség: mennyire élénkek, valósághűek a színek? A készletek nagy része az elvárt minőséget hozta, különösebb erőfeszítés, nyomáskifejtés nélkül lehetett dolgozni velük, viszont két csomag a legrosszabb minősítést érdemelte ki. Például a piros inkább narancssárga volt, a fekete meg szürke.
Az átfedés minősége: Ez esetben azt vizsgálták a tesztelők, hogy a különböző színek mennyire rajzolhatók, színezhetők egymásra. Általános tapasztalat, hogy csak az igazán kiváló minősítést elérő ceruzák állták ki ezt a próbát.
Hegyezhetőség: megnéztük, hogy a ceruza mennyire könnyen faragható. Ennél a szempontnál nem akadt kifogásolnivaló, kivétel nélkül, valamennyi ceruza könnyen hegyezhetőnek bizonyult.
Törésállóság: Többszöri leejtés után néztük meg, törik-e a ceruza helye, ki lehet-e hegyezni. A ceruzák 16 százaléka megbukott a teszten.
A ceruza története
A latin cerussa szó ólomfehéret jelent, s így nevezték a ceruza ősét, az ólomvesszőt. Később az ólom helyett írásra-rajzolásra ónvesszőt használtak, amelyet szükségszerűen fatokba foglaltak, lévén az ónrúd önmagában lágy, könnyen hajló. Ez az elterjedt megoldás vezetett a grafitceruza kifejlesztéséhez. Amikor ceruzával írunk, akkor a dörzsölés következtében a papír felületéhez tapad a szilárd írószernek kisebb-nagyobb része, a papír és a ceruza minőségétől függően. A régebbi korok írószerei fémezüstből vagy ólomból, faszénből vagy krétából faragott írószerszámokból álltak. A szén egy származékát, a grafitot egy ismeretlen személy Anglia Seathwaite-völgyében fedezte fel 1564-ben, és itt rövidesen megjelentek az első ceruzák. Kaspar Faber − a Faber-Castell cég alapítója − 1761-ben a Nuremberghez közeli Stein városában ceruzagyártáshoz kezdett, majd Hardtmuth osztrák és Conté francia kutatók újításai következtek. Nicholas Conté fejlesztette ki és szabadalmaztatta a ceruza gyártásának folyamatát, 1795-ben. A grafit és az agyag kiégetett keverékét egy fából készült foglalatba helyezte. Ezzel a metódussal, bármilyen keménységű ceruzát lehetett készíteni. A tintaceruza vagy más néven másolóceruza, a színes ceruza őse 1874-ben terjedt el. Ennek legfontosabb alkotórésze a metilibolya-festék. A színes ceruza a 20. század elején jött divatba. Alapanyaga a festék és a kötőanyag. Adalékanyagai a gumi, az agyag, a gyanta és a wax.
KÜLCSÍN
Mindenképpen említést kell tennünk a környezetbarát termékekről is, hiszen egyre divatosabb az újrahasznosított papírból készített füzet, a natúrfából készült ceruza a gyermekük egészségéért, és a környezetükért aggódó szülők körében. Sajnos, hivatalosan minősített környezetbarát magyar írószer nincsen. A külföldi termékeknél - jobb híján - eligazítást nyújthat a rajta lévő hivatalos „zöld logó”.
A lakkozatlan, natúrfaceruza kínálat eltörpül a színesek között, de nem lehetetlen beszerezni, ugyanakkor az ára borsos. Ez a választási szempont ma még kevés családban áll az első helyen. Sokkal jellemzőbb, hogy a gyerek nyaggatásának engedve, az éppen aktuális mesehőst ábrázoló, a csicsás, világító, rajzfilmfigurás, rosszabb minőségű termék kerül a bevásárlókocsiba. Ezt támasztja alá a küllemre vonatkozó vizsgálódásunk is. A felnőttek körében a Faber-Castell, és a Butterfly-mintás doboz diadalmaskodott, míg az általunk megkérdezett gyerekek (3-tól 12 éves korig) valamennyien a kedvenc mesefigurájukkal díszített csomagolást választották. A „legkevésbé szép” csomagolású készlet címét – mind a felnőttek, mind a gyermekek körében – a Tesco saját terméke vívta ki.
Hogyan készül?
A ceruzabél elkészítésekor gondosan felaprítják a grafitot, úgy, hogy kristályos szerkezete lehetőleg ép maradjon, mert ettől függ a ceruzavonalak egyenletessége és fedőképessége. A kívánt keménység eléréséhez tisztított finom agyaggal keverik össze. Az elegy gyúrhatóságának fokozására vizet is adnak hozzá, majd dagasztógépbe teszik, azután hengerszékeken és sajtolókon vezetik keresztül, majd 1000-1200 fokon, szárítógépben megszárítják. A száraz ceruzabeleket légritkított térben viaszkeverékkel és zsiradékkal itatják át. A kátrányfesték-ipar fellendülésével megjelentek a grafitot helyettesítő, különböző szerves festőanyagok. A metilibolya-festék a másolóceruza legfontosabb alkotóeleme, melyet a későbbiek folyamán a szivárvány minden színében író ceruzák követtek.
A ceruza másik nagyon fontos kelléke a háza, a fahüvely. Ennek nyersanyaga kizárólag távoli erdők különleges fái voltak, ezek vetemedtek a legkevésbé. A vetemedés elkerülésére régebben az ócska faházak gerendáit, vasúti talpfákat, selejtezett hajók deszkáit használták ceruza háznak. Ez a forrás azonban véges, így más technológia után kutattak a gyárak mérnökei.
Ma már nemesítéssel, impregnálással a frissen vágott hársfából, égerfából s némely fenyőből is jó minőségű ceruzahüvelyt lehet előállítani.
Gyártáskor kis fatéglákat készítenek, melyből fél ceruza átmérőjű szeleteket vágnak. Ezeket viasszal és festékkel kezelik. A ceruzabélnek vágnak bele vájatot, majd miután belehelyezték a ceruzabelet ráhelyeznek egy másik, szintén vájattal rendelkező faszeletet, s nagyon erős ragasztóval összeragasztják őket. Ezután gép vágja ceruzanagyságúra a szendvicseket. A ceruza külsejét csiszolják, festik és jelzésekkel látják el. A végére kerülő fémgyűrűbe pedig esetenként a radírt helyezik el.
HÁROMSZÖG ALAKÚ, HATSZÖGLETŰ ÉS SIMA
Az aqua színeseknél színezés után használhatunk ecsetet, amellyel igazán különleges hatást érhetünk el. Ezek a ceruzák sokkal puhábbak és élénkebb színűek, mint natúr társaik. Néhány márkánál a ceruzára ráírható a tulajdonos neve, megakadályozva ezzel a keveredést.
A hat alapszínen kívül leggyakrabban világoszöldet, világoskéket, lilát, rózsaszínt, púdert, pinket találhatunk a 12-es készletben. Meglepő módon, fehér színű ceruzát csak ritkán tesznek a csomagokba.
A pedagógusok a háromszög alakú ceruzát ajánlják, amely a helyes írószerhasználatra készteti a gyereket. Ellenben nem javasolják a sima, kerek kidolgozású ceruzát, amely csúszik. Vannak olyan márkák, amelyeken csúszásgátló kialakítást is találhatunk. Találtunk a polcokon hajlítható ceruzákat, amelyek előnye, hogy szilánkmentesen törnek.